Bankmentor - Jog és pénzügyek

Dr. László Gábor bankmentor

Dr. László Gábor bankmentor

NAGY CSALÁD SOK ESEMÉNY

2022. május 27. - Dr. László Gábor bankmentor

NAGY CSALÁD SOK ESEMÉNY
Sokszor írtam már arról, hogy négy gyermek boldog édesapja vagyok. A minimum létszám nálunk 6, de ha barátok is jönnek a gyerekekhez van, hogy 10-en vagyunk a házban.
A nagy család sok örömmel, sok felelősséggel és sok eseménnyel jár együtt. Múlt szombaton például a nagylányomat nyelvvizsgára kellett vinni. A kisebbik lányom eközben délelőtt egy országos táncversenyen vett részt. A nagyobbik fiamat reggel elvittük az iskolai gyűjtőpontra, ahonnan egy biciklis túrára indult.
Ugyanezen a napon délután a legkisebb gyermekünknek az iskolájában volt piknik nap. Ide nem csak vendégségbe kellett menni, hanem kávét és limonádét is árultunk a standokon a többi szülővel együtt, és a bevétel ment az osztálypénzbe. És ez még csak a szombat volt.
Vasárnap délelőtt szintén a kisebbik fiunknak volt programja, Bozsik program keretében délelőtt egy focitorna. Délután már magunknak csináltuk a programot, mert megnéztük a Magyar Nemzeti Cirkusz műsorát, mivel éppen Kecskeméten jártak.
Nagyon szeretem, hogy nagy családom van.
Aki szereti a sűrű programot, a sok eseményt, örömöt, felelősséget és a zsivajt, annak bátran merem ajánlani.
Dr. László Gábor
Bankmentor
Pénzügyi Tanácsadó

A bejegyzés trackback címe:

https://bankmentor.blog.hu/api/trackback/id/tr6317841641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása